Ezen az oldalon hasznos információkat talál az általunk forgalmazott termékekkel kapcsolatban.

Demos katalógus: Megtekintés

Blum katalógus: Megtekintés


Farostlemez: A növényi rostokra bontott faanyagból készül. A fát elemi rostokra bontják, és a vízzel hígított rostanyagot szalagszerűen kiöntik, préselik, szárítják. Ha kötőanyagot nem adagolnak a rostokhoz, akkor az csupán filcelődéssel lappá áll össze. A farostlemez gyártási sajátosságaiból adódik, hogy egyik oldala mindig raszteres. Ez abból fakad, hogy a rostpépet szitára terítik a száradáshoz és préseléshez. A szita lenyomatot hagy a megszilárduló anyagon.

A faforgácslap: faalapú, háromrétegű, un. agglomerált síkpréselt bútoripari lap, melynek kizárólagos alapanyagai az egyéb ipari felhasználásra alkalmatlan erdei választékok (sarangolt fa, kivágás, ágfa, stb.) és feldolgozóipari hulladékok (fűrészpor, apríték). A gyártás során az előkészített (fafaj szerint osztályozott, célforgáccsá aprított, szárított és végül frakció szerint osztályozott) elemi forgácsokat, közép- illetve fedőréteg szerint megkülönböztetve gyantával keverik, majd hőprésben szilárd lapokká préselnek. A préselés alatt, a nyomás és hő hatására, az elemi forgácsok felületére nagynyomású porlasztással felvitt műgyanta térhálósodosát indítjuk be, ami a különböző frakciójú, ezáltal nemezelődésre hajlamos, elemi forgácsokkal együtt, kiváló mechanikai tulajdonságokkal rendelkező síklapot eredményez. A forgácslap gyártása során műgyantát használnak föl, ezért az anyag hosszú ideig jellegzetes szúrós szagot áraszt, ezt a felhasznált műgyanta formaldehid tartalma okozza. A kibocsátott formaldehid mennyiségét szabványok határozzák meg, és a szabványok gondoskodnak az egészségügyi határértékek betartásáról, egyre nagyobb lobbi folyik a műgyantakötésű forgácslapok kiszorításáért a piacról.

Képtalálat a következőre: „faforgácslap”

MDF: (Medium-density fibreboard Közepes) sűrűségű farostlemez A fát rostokra bontják, akárcsak a farostlemez esetében. Az MDF-lap azonban száraz eljárással készül, ezért mindkét oldala sima, felületkezelhető, ez a farostlemeznél szélesebb felhasználást tesz lehetővé A fapótló lapanyagok általában furnérozva, vagy valamilyen műanyag felülettel borítva kerülnek felhasználásra. Az MDF ma divatos belsőépítészeti anyag, natúr, vagy pácolt felületet felületkezelhető, tartós, homogén. Mind natúr, mind pácolt változatában használatos bútorkészítésre, belsőépítészeti kialakításokra. Az mdf kötőanyag nélkül készül, ezért formaldehid kibocsátása nincs.

Képtalálat a következőre: „mdf”

Laminálás: A fahatású felület elérésének olcsóbb módja az laminált felületű lapanyagok használata. A laminált lap olyan forgácslap (farost vagy MDF lap) , amire egy fóliát préselnek. A fóliára tetszés szerinti mintázat nyomható nyomdai technológiával. A nyomat lehet fa- kő- textil, stb. mintázatú. A laminált lap felületét gyakran térben is megdolgozzák, ez esetben a fa erezete, pórusainak plasztikája is a felületre kerül. Ezek a típusú laminált lapok a természetes fa hatásának nagyon közeli élményét nyújtják. A fóliát rá lehet préselni bizonyos feltételeknek megfelelő sík- illetve térgörbe felületekre is. A laminált felületek kétségkívül rendelkeznek a műanyag tulajdonságaival. Előnyük viszont, hogy könnyen takaríthatóak, olcsók. Egyes bútorrészeknél fölösleges és megfizethetetlen lenne természetes faanyagot vagy furnérozott anyagot használni. Ilyenek a szekrénysor oldalai, a hátfal, a fenék, a polcok.

Dekorlemezek: A laminált felületnél jobb minőséget biztosítanak a dekoritlemezzel ellátott lapok. A dekorittal ellátott lapok tartósabbak, masszívabbak, és sokszor élethűbbek is, hiszen a dekorit vastagabb felületet több lehetőséget nyújt az anyag természetes struktúrájának utánzására, és eleve jobb minőségű alapanyagról beszélünk, mint a fólia esetében. A dekorittal borított felület ára megközelíti – többnyire meg is haladja- egy jó minőségű felületkezelt furnéros felület árát.

Képtalálat a következőre: „dekoritlemez”

Furnér: A furnér vékony falemez, amely az előállítás módja szerint lehet fűrészelt, késelt vagy hántolt. A furnér szó a 16. századból ered és francia eredetű (fournir: ellátni valamit valamivel). Azt a folyamatot jelentette, amikor kevésbé értékes fát jobb minőségű fával burkoltak be. A késelt furnér vastagsága 0.3-3 mm között van. (Forrás)

rétegelt lemez páratlan számú hámozott furnérrétegből felépített falemez. A szimmetrikusan elhelyezett rétegek fafaja és vastagsága azonos. A rétegeket régebben enyvvel, újabban műgyantával ragasztják össze. A rétegek rostiránya az előzőre mindig merőleges. Ezzel az elrendezéssel a természetes fa anyagok anizotrópiája csökkenthető a lemez síkjában.

A rétegelt lemez felső és alsó lemeze a borítólap, ha csak három réteg van, akkor a középső réteg neve belső réteg, több réteg esetén a borítólapok közötti részt maglemeznek hívják.

A rétegelt lemez a feldolgozott fa egyik leggyakoribb alakja, rugalmas, olcsó, könnyen megmunkálható, javítható és gyakorlatilag bárhol előállítható. A rétegelt lemezt a fűrészáruk helyett elsősorban nagyobb szilárdsága miatt alkalmazzák.

Általában a borítólapok készülnek jobb minőségű fából, általában vékonyabbak a többi rétegnél és esetenként tetszetősebb a mintázatuk. A mag elsődleges szerepe, hogy megakadályozza a legnagyobb feszültségnek kitett borítólemezek elcsúszását hajlításkor. Hajlításkor a feszültség lineárisan változik a két szélső szál között, úgy hogy középen zéró értéket ér el, ezért a mag sokkal gyengébb anyagból készülhet

Munkalap:
Speciális felületkezelésű préselt bútorlap, melynek felülete lehet a hagyományos anyagutánzatú -márvány, és ásványminták, kőutánzatúak, stb. vagy fahatású, de rajzszín vagy fémhatású is kapható. A régi, hagyományos 28 mm-es vastagság mellett ma már kapható 38 mm-es is.
A hagyományos munkalap anyagokon túl exkluzívabb, bár drágább anyagokból is elkészíthető a konyhapult. Ilyenek a gránit, a márvány, melyek természetes színükben és mintázatukban jelennek meg. Ezen túl fémmel, plexivel, üveggel is dolgozhatunk. (Nálunk a Kastamonu és a Lechner-Avato munkalapok elérhetőek)

Képtalálat a következőre: „MUNKALAP KERESZTMETSZET”

Élzárás:

A bútordarabokon számos él van, amelyek fokozottan ki vannak téve a kopásnak, és emellett még szem előtt is vannak, tehát ezek védelméről és külleméről fokozott igénnyel kell gondoskodni. Régebben sem minden bútor készült nemes anyagból, a kommersz darabokat színfurnérral borítva „nemesítették”, a sérülésre kényes oldaléleket pedig vastag keményfa lemezzel tették ellenállóvá a sérülésekkel és kopásokkal szemben. Ma pedig, amikor a laminát bevonatok uralják a bútorok nagy részének a felületeit, a korszerű élfedések szerepe még fontosabb, és hagyományos funkciójuk mellett esztétikailag is új elvárásokat támasztanak az alkalmazható különféle élfedő anyagokkal szemben. Ezekkel ismerkedhetünk meg az alábbiakban.

A melamingyanta bevonatú élfólia szalagok a laminált faforgácslapok megjelenésével és gyors térhódításával egy időben jelentek meg a piacon, és még ma is a legnépszerűbb élfedő anyagok közé tartoznak. Ezek általában 0,3 mm vastagok, szélességük 22, 28, 32, 35 és 42 mm. Színválasztékuk – azonos gyártmányoknál – szinte teljesen azonos az adott gyártó laminált termékeivel. Felületük sima és mélyerezett is lehet.
A hőre olvadó ragasztó réteggel ellátottakon kívül ragasztóréteg nélküli élfóliák is beszerezhetők. Az öntevékeny lakossági felhasználók az előbbit kedvelik jobban, mivel a felragasztásukhoz csupán egy hőfokszabályozós vasaló elégséges. Szerényebb szerszámozottságú asztalosok vasaló helyett hőlégfúvót és görgős prést használnak a fólia ragasztórétegének a megolvasztására. Az egyenletes és folyamatos kötésszilárdságot ugyanis a folyamatos préseléssel lehet elérni. Vasaló használatakor a világos színű élfóliák a túl magas hőfok miatt elszíneződhetnek, ez a hiba hőlégfúvó használatával, de még inkább a lapszabászatokban használt profi élfóliázó készülékekkel nem fordulhat elő, és a folyamatos préselés a fólia helyenkénti leválását is teljesen kiküszöböli.
A papír alapú élfedők korszerűbb változata az akril élfólia, amely ugyancsak 22, illetve 28 mm szélességben, ragasztó nélkül és ragasztózott réteggel készül Az ilyen fóliával takart élek kényesek az erősebb ütődésekre, de színazonosság esetén a tömörfa hatását keltik. Egyszerű polclapok, sima kávaélek sík felületű, egyenes és ívelt éleinek lefedésére alkalmasak. A felragasztott fólia feleslegének eltávolítása után az éleket ajánlatos finoman lekerekíteni.
Az előzőknél vastagabb, PVC és polisztirén alapanyagból is készülnek élzárók. Ezek nemcsak anyagukban, de 0,4, 0,8, 1, és 2 mm-es vastagságukban is különböznek a hagyományosnak mondható élfóliáktól. Ezek az élfedők teljes keresztmetszetükben színezettek és dekorrétegüket lakkréteggel védik, hátoldalukon pedig a ragasztást elősegítő réteggel vonják be. Az ilyen élzárók felragasztási hőmérséklete általában 180°C, ragasztóként pedig granulált olvadékragasztók a megfelelők. Ezek közül a vastagabb élzáró anyagok felhasználásuk szempontjából egyenértékűek az ABS élzárókkal, és választékuk is vetekedik ezekkel.


Az ABS élfedők az előzőknél sokkal esztétikusabbak és tartósabbak is mivel azoknál ötször vastagabbak. Ragasztásukhoz speciálisan e célra készült ragasztó szükséges, ezért a legtöbb esetben felragasztásukat a lapszabászatokban célszerű elvégeztetni. Mivel ezeket az 1-2 mm vastag és ugyancsak 22-35 mm széles élfedő anyagokat a felragasztásuk után élben és a sarkokon igényesen, géppel kell a lapanyagnak megfelelő szélességűre és fazonra csiszolni, ezek az utómunkák csak célgépekkel végezhetők el megfelelő minőségben.
Színválasztékuk egyre bővülő, sőt a szín- és minta azonosságon túl különféle szín strukturáltságú változatai – pl. rétegeltlemez bütüjét utánzó sávmintás – is beszerezhetők. Ez utóbbiakkal a bútorok látható lapalkatrészeinek élén koncepciózusan alkalmazva különféle kontraszthatások érhetők el, és ezeket a bútortervezők ki is használják. Egyenes és íves élekre is felragaszthatók a megfelelő élfóliázó készülékekkel.
A műanyagból készült fazonos élfedők horonyba üthető élprofílok. Általában 19, vagy vastagított lapok esetében 38 mm vastagságú bútoralkatrészek éleinek dekoratív lefedésre készülnek. Az egyszerűbb fazonú profil szalagok enyhén domború felületűek, alapszínekben és fautánzatú dekorral borított felülettel gyártják. Van amelyik csak a lap éléig ér, és olyan is, amelyik a lapok szélére – kis peremet képezve – simul rá. Ívesre vágott élekre is felerősíthetők.
Léteznek ezeknél jobban tagolt és esetenként különleges dekor felületekkel ellátott gyártmányok is. Az ilyen élfedők hátránya, hogy felerősítésükhöz pontosan méretre mart fészek szükséges, amibe az élfedő hosszában bordázott szárát kell szorosan beütve rögzíteni. Szélességi méretük általában igazodik a laminált lapanyagok vastagságához, de előfordulnak olyan idomok is, amelyeket az alkatrészek élén párkányszerűen alkalmazott díszlécként lehet felerősíteni, ezért a szélességi méretük ennek a célnak megfelelően változik. Ezek az élfedő anyagok nagyon hangsúlyos és dekoratív megjelenést biztosítanak a bútordaraboknak.


A bútorgyártásban a laminált felületű bútorlapok mellett egyre nagyobb teret hódítanak a különféle vastagságú és különböző fafajtájú színfurnérokkal borított, faforgács magú lapanyagok. Ezekhez pedig valódi fa élfedéseket kell alkalmazni. A korszerű fafeldolgozás ezen igényeknek megfelelően kifejlesztette a hibakiejtéses és fogazott toldásokkal végtelenített színfurnérból készült élfedőanyagokat, amelyek általában 0,6. 0,8, és ritkábban 1 mm-es vastagságban, tekercsekben szerezhetők be. A furnér élfedők a leggyakoribb lombos fafajtákból készülnek, de számos egzóta fafaj is megtalálható a választékukban. Szelességük általában az élfedőknél szokásos 22, 32, ritkábban 45 mm közötti. Anyaguk természetesen nem felületkezelt, ragasztó- és ragasztóréteg nélküli változataik is beszerezhetők. Fajta szerinti kiválasztásukhoz kellő szakértelem szükséges, felragasztásuk pedig a műanyag élfóliákhoz hasonló módon történik. A különbség csupán annyi, hogy az ilyen élfedésű alkatrészeknél a felületkezelést és az azt megelőző csiszolási, pórustömítési fázisokat az élborításon is el kell végezni.
A valódi fa élfedők helyett bizonyos daraboknál éllécet, vagy idomos díszlécet is szoktak alkalmazni. Ezeket régebben idegen-csappal ragasztva kapcsolták az alkatrész élére, manapság azonban a nagy kötőszilárdságú faragasztóknak köszönhetően simán az élekre ragasztják. A továbbiakban az egész darabot együtt készítik elő a felületkezelésre. Az ilyen éllécek felragasztása nagyon pontos illesztést, és préselést igényel a kellő kötésszilárdság miatt, és szinte csak műhelykörülmények között lehet alkalmazni. (Forrás – Ezermester)

Szerelvények

Hogyan válasszunk kivetőpántot, mi az a kivetőpánt?

A bútorajtók egyes esetekben zárt helyzetükben a korpusz (bútor test) közé záródóak, tehát az oldal- illetve a fedő- és válasz-, vagy fenéklapok közé illeszkednek. Ez tagoltabbá teszi a frontfelületet, különösen ha meghatározott korpuszelemeknek a homlok éle az ajtók síkjából kiáll. A másik gyakori megoldás a félig, vagy teljesen korpusz élekre csukódó, szakkifejezéssel ráütő ajtó. Újabban a szögben vágott oldalélekre illeszkedő ajtók – pl. sarokszekrényeknél – alkalmazása sem megoldhatatlan (1), a lapszabászatok a ferde élek vágását is elvégzik. Így még osztott szögben megtört felületű ajtókat is kialakíthatunk (2), sőt a különleges helyzetek is könynyen kivitelezhetők, ha a megfelelő kivetőpánttal szereljük fel (3). Az ajtózáródási módok tehát nagyon lényegesek, és minden megoldáshoz van megfelelő kivetőpánt is.

1

Forrás