Történetünk

Cégünk, a FRONTALIT Kft, 2004-ben kezdte meg működését, Vásárosnaményban. Fő tevékenységünk az akkor még működő és a hazai piacon első számú bútorlap beszállítónak tekinthető INTERSPAN Faforgácslapgyár termékeinek belföldi disztribuálása volt. A cég létrehozását az a piaci igény alapozta meg, hogy egyre több olyan szereplő jelent meg a bútorlap forgalmazás területén, melyek igényt tartottak az INTERSPAN termékeire, de nem tudtak megfelelni egy gyártómű evidens elvárásának; nem tudtak – esetleg költségkímélés céljából nem akartak – komplett kamion tételben vásárolni.

A 90-es évek elejét még jellemző hiánygazdálkodást, fokozatosan felváltotta szakmánkban is a piac kínálati jellege. Ez a folyamat a KRONOWOOD 1997-es színrelépésével kezdődött, amikor is megszűnt a két hazai gyártómű, a FALCO és az INTERSPAN monopóliuma – helyesebben persze duopóliuma – majd a 2000-es évek elején felgyorsult a folyamat, az EGGER egyre nagyobb szerepvállalásával.

A piac is mind igényesebbé vált, a forgalmazók, lapszabászatok igyekeztek egyre szélesebb kínálatot biztosítani megbízóiknak és/vagy végfelhasználóiknak. Amíg egy forgalmazó csak 20-30 dekort tartott raktáron, azt is egy beszállítótól, addig könnyű volt szükség szerint kamion tételben feltölteni a készleteket, de amikor egy-egy jobb lapszabászatnak 120-140 színt kellett már folyamatosan kínálatában tartani, két-három, netán több gyártómű termékeiből, akkor nem hogy a kamion, de sok esetben még a bontatlan rakat is túl nagy tételnek bizonyult.

Ezt a piaci változást ismertük fel, s erre építettük üzletpolitikánkat az indulás éveiben. Tekintve, hogy vásárosnaményi raktár bázisunk néhány százméteres távolságban fekszik az INTERSPAN – azóta sajnos bezárt – telephelyétől, gyakorlatilag fuvarköltség rárakódás nélkül tudtuk raktári készleten tartani az INTERSPAN teljes termelési programját. Ebből a készletből igény szerint szolgáltuk ki a piaci szereplőket kisebb tételekben, 3-4-5 rakatban, de ritkábban fogyó dekorok esetében akár laponként is. Ez a rugalmas kiszolgálás tette lehetővé, hogy néhány év alatt az INTERSPAN egyik legnagyobb belföldi partnerévé váljunk.

Az INTERSPAN termelésének leállítása után beszállító nélkül maradtunk. Országos nagykereskedelmi tevékenységünkre tekintettel, különösen hogy az ország É-K-i csücskében tevékenykedünk, számunkra fontos volt, hogy keleti beszállítót találjunk, akinek a termékeit felesleges fuvarköltség rárakódás nélkül tudjuk – immár vevőigény szerint komissiózva – tovább szállítani az ország belseje felé. Ezt a beszállítót, a megszűnő félben lévő INTERSPAN-nal azonos konszernhez, a SWISS KRONO GROUP cégcsoporthoz tartozó KRONO Ukriane gyártóműben találtuk meg. Jelenlegi választékunk, a Beregi Kollekció, döntő többségét az ukrán lapok jelentik, de természetesen kínálatunkban tartjuk a FALCO, az EGGER és a KRONOWOOD nélkülözhetetlen és más színekkel pótolhatatlan dekorjait is.

A laminált faforgácslap mellett egyéb bútoripari alap- és segédanyagokat is forgalmazunk, mindenekelőtt említve a cég „névadóját”, az olasz ILCAM cégtől származó fóliázott 3D bútor frontokat (front Italy = FRONTALIT). Természetesen kínálatunkban szerepel a natúr faforgácslap, a natúr kemény farostlemez, a natúr és lakkos HDF és a munkalap; valamint inkább csak a környékbeli lakossági igényeket szem előtt tartandó, az MDF, az OSB és a laminált padlóburkoló. Végezetül egy gyöngyszem, a belga METAKOR cég valódi fém, öntött vagy kovácsolt díszítő bútorvasalatai. Nagymamám gyönyörű, márványlapos, csiszolt üvegajtós tálaló szekrényén nincsenek szebb fogantyúk!

Élzáró anyagokat elsősorban saját alkatrészgyártásunkhoz tartunk. Az általunk forgalmazott dekorokhoz a legtöbb ismert beszállító (HRANIPEX, FOREST, REHAU, stb.) rendelkezik megfelelő melamin, még inkább biztonsági (PVC, ABS) élzáróval, melyek a szokásos csatornákon keresztül beszerezhetőek.

Vásárosnaményi telephelyünkön 2.100 m 2 csarnokban – az említett kiegészítő lapféleségek és szerelvények mellett – átlagosan kb. 1.500 m 3 laminált faforgácslapot tartunk raktári készleten, ami alapja a vevőigények azonnali és folyamatos kielégítésének. Ez a mi erősségünk. Műhelycsarnokunk 550 m 2 -es, ahol szabunk, élzárunk, egyutas palettákat és speciális csomagolóanyagokat gyártunk, de bonyolultabb felsőmaró és/vagy fúró megmunkálásra, bútoralkatrész gyártásra is fel vagyunk készülve.

Szándékaink és terveink szerint mind raktár kapacitásunkat, mind termékkínálatunkat folyamatosan bővítjük. Az elért újabb és újabb eredményekről regisztrált vevőkörünket időszaki hírleveleinken keresztül, érdeklődő leendő partnereinket pedig honlapunkon keresztül tájékoztatjuk.

A kezdetek:

Napjainkban:

Megújult bemutatótermünk

Leave Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük